mire-jo-2
transparent
600
#12bece
A vesekő és az epekő kialakulásának is a legfőbb oka a szervezetben felhalmozódott szervetlen ásványi anyagok jelenléte. A vezetékes ivóvízben és a palackozott ásványvizekben is nagy mennyiségű szervetlen ásványi anyag található, melyeket szervezetünk egyáltalán nem tud hasznosítani, ezért egyrészt jelentősen leterhelik a veséket a kiválasztásukkal, másrészt pedig jó részük a szervezetben maradva lerakódik például a vesében és az epében is.
A desztillált vízben viszont egyáltalán nincsenek szervetlen ásványi anyagok sem. A desztillált víz a szervezeten végig haladva megtisztítja a vért a kártékony savaktól, sóktól, így képes felszabadítani szervezetünket akár a már nagyon régen keletkezett lerakódásoktól, mérgező anyagoktól is.
A desztillált víz kivételesen hatékonyan fokozza a vesék működését, ráadásul úgy megy keresztül a veséken, hogy nem hagy maga után semmiféle felesleges anyagot, üledéket, követ.
A desztillált víz tehát egyaránt hozzájárul a vesekő és az epekő megelőzéséhez, illetve a már jelen lévő kövek oldásához is.
A magas vérnyomás egyik fő oka lehet, hogy az erek beszűkülnek az érelmeszesedés miatt, és így a vérnek jóval kisebb keresztmetszetű úton kell áramolnia a szervezetben, ami a vérnyomás megemelkedését okozza.
A desztillált víz fogyasztásával azonban megelőzhető és csökkenthető az érelmeszesedés, s ezzel együtt a magas vérnyomás is mérsékelhető.
A vezetékes ivóvíz és az ásványvizek is rengeteg mérgező anyagot, vegyszereket tartalmaznak.
A szennyvíztisztítás korántsem tökéletes eljárás, és nagyon sok olyan káros anyag marad utána a vízben, melyek azután visszakerülnek az ivóvizünkbe.
Több millió ember ürüléke, háztartási szennyvíz, ipari szennyvíz, vegyszerek, mezőgazdasági kemikáliák (pl. nitrát, nitrit), rovarirtók, patkányirtók, gyomirtók, nehézfémek stb.
Ráadásul ezt a szennyezett vizet gyakran az 50-100 éves, elavult, rozsdás csővezetéken folyatjuk végig, mialatt még több nehézfém oldódik bele, mint például az ólom, mely többek között a vese- és az agyműködés zavara mellett mentális problémákat is okozhat.
Az ásványvizek sem jelentenek megoldást. A palackozott ásványvizek körülbelül 80%-a még a csapvíz minőségét sem éri el!
Az ásványvizek vízlelőhelyeinél is számtalan káros anyag kerülhet a vízbe a környezetből, hiszen manapság a talaj körülbelül 150-200 méter mélységig szennyezett már.
Ráadásul az ásványvizek műanyag palackjából folyamatosan oldódnak ki káros anyagok a hő hatására. Így ha megveszünk egy palack bolti ásványvizet, fogalmunk sincs arról, hogy mennyi ideig állt esetleg a napon az adott rekesz ásványvíz a szállítás, rakodás közben…
A desztillált víz fogyasztásával azonban teljesen biztosak lehetünk benne, hogy nem juttatunk semmilyen káros, mérgező anyagot, vegyszert szervezetünkbe, mivel a desztillálás során ezek maradéktalanul eltűnnek a vízből.
Sőt, a desztillált víz segít eltávolítani a szervezetben lévő káros anyagokat, lerakódásokat, amivel jelentősen hozzájárul az egészségi állapot nagymértékű javításához.
A vezetékes ivóvíz fertőtlenítésére használt klór szervezetünkbe jutva károsítja, roncsolja a sejteket és szöveteket.
A klór pusztítja a hasznos baktériumokat, gyengíti immunitásunkat, hozzájárul a sejtkárosító szabadgyökök kialakulásához, ezzel a daganat-képződéshez, de asztmát, hörghurutot, szívbetegségeket, agyvérzést, érelmeszesedést is okozhat.
A klór reakcióba lép a vitaminokkal, és szinte eltünteti őket a szervezetünkből, amivel könnyen vitaminhiányt válthat ki.
A klór veszélyes idegméreg, mely károsítja agyunkat és a központi idegrendszerünket is. Ráadásul a vízben lévő egyéb méreganyagokkal reakcióba lépve újabb egészségkárosító anyagok keletkeznek, mint a klórozott szénhidrogének, klórozott metán származékok, trihalometánok, melyek erősen rákkeltő hatásúak.
Robert D. Morris orvos ezt mondja a klórozott csapvízzel kapcsolatban:
„Azok, akik 40 évig klóros vizet ittak, vagy abból készítették ételeiket, italaikat, 70%-ban nagyobb eséllyel betegszenek meg rákban, mint azok, akik klórmentes tiszta vizet használtak.”
A desztillált vízben egyáltalán nincsen már klór sem, így fogyasztásával mindezektől a negatív hatásoktól megkímélhetjük szervezetünket.
A desztillált víz már azzal is támogatja immunrendszerünket, hogy nincsen benne semmilyen káros, mérgező anyag, mely rombolhatná immunitásunkat,gyengíthetné védekezőképességünket.
A desztillált víz emellett nagymértékben támogatja a sejteket károsító méreganyagok eltávolítását is a szervezetből, mely szintén fokozza az ellenálló-képességet.
A desztillált víz élénkíti a vesék működését, ami segíti a szervezet egészének megtisztulását, ráadásul úgy halad át a veséken, hogy nem hagy hátra semmilyen üledéket, követ, felesleges anyagot.
Ahogy szervezetünk folyamatosan tisztul, egyre inkább elkezdünk olyan ételeket kívánni, melyek valóban a legjobbak számunkra, így egyre tudatosabban, egyre egészségesebben táplálkozhatunk, ezzel támogatva immunitásunkat is.
A desztillált víz képes eltávolítani testünkből a sérült, károsodott, erősen beteg(rákos, fertőzött, mérgezett stb.) sejteket, mivel ezek sejtmembránja meggyengült.
A legyengült sejtmembrán kevésbé képes fenntartani a sejten belüli jóval magasabb kálium szintet. Emiatt a jelentős oldó hatással rendelkező desztillált víz az elgyengült sejtmembránon keresztül az ozmózis fokozásával mintegy kihúzza a káliumot a beteg sejtből.
A beteg sejtek a kálium elvesztése miatt elpusztulnak, és kiürülnek a szervezetből. A desztillált víz támogatja az elpusztult, hibás sejtek maradványainak eltávolítását is a testből, mivel fokozza a méregtelenítést és az anyagcserét. Ahogy megszabadul a szervezet az elhalt sejtektől, elkezdenek osztódni az egészséges sejtek, hogy ezzel pótolják a hiányzó sejteket.
Ezáltal a desztillált víz valóban képes megújítani, megfiatalítani szervezetünket. A desztillált víz szelektíven képes támogatni a beteg sejtek eltávolítását a testünkből.